Ebed Község
István király utca 57.
(Kráľa Štefana 57)
943 04 Obid (Ebed)
Szlovákia
Tel.: +421 36 758 2187
E-mail: starosta@obid.sk
Az ország első síkvidéki nemzeti parkját hozná létre az állam a Duna mentén
Az ország első síkvidéki nemzeti parkját hozná létre az állam a Duna mentén, elsősorban az állam tulajdonában lévő, részben már ma is védettséget élvező területeken, mintegy 18 ezer hektáron. A Dunamente Nemzeti Park – Národný park Podunajsko lenne Szlovákia tizedik ilyen besorolású, fokozottan védett területe.
A Dunamente Nemzeti Park létrehozása egyfajta szabad folytatása volna annak a törekvésnek, amely az európai, kiemelt fontosságú vizes élőhelyek megmentését célozza. Ilyen törekvésnek számít az ausztriai Donau-Auen National Park, illetve a magyarországi Fertő-Hanság Nemzeti Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park létrejötte.
Az előzetes tervek szerint Szlovákia kormányának 2024. március 30-ig kell nemzeti parkká nyilvánítania azt a területet, amely érinti a Pozsony II, Pozsony IV és Pozsony V járást, továbbá a szenci, a dunaszerdahelyi, a komáromi és az érsekújvári járások területét.
Ebed területe is beleesik az új nemzeti parkba.
A nemzeti park létrehozása hosszú folyamat, melyet számtalan tárgyalás és szakmai előkészítés előz meg az önkormányzatokkal, járási hivatalokkal, az állami és magántulajdonban lévő érintett területek tulajdonosaival, gazdáival, ill. a rajtuk gazdálkodókkal.
Magának a parknak és zónáinak a kihirdetése a tárgylásokat követő törvényhozás eredménye lesz, melynek végén a kormány az kormányintézkedés jóváhagyásával ki tudja hirdetni a nemzeti parkot.
A parkkal kapcsolatos esetleges kérdéseiket, javaslataikat a köv. elérhetőségeken vethetik fel:
ŠOP SR – Správa CHKO Dunajské Luhy, tel.szám: 02/642 839 82, e-mail: daniela.uherekova@sopsr.sk, vagy munkanapokon 8.00 - 18.00 óra közt a köv. telefonszámon: 0800 144 440, e-mail: zelena.linka@enviro.gov.sk.
A nemzeti park szakmai tervezete a nyilvánosság számára elérhető a Szlovák Állami Természetvédelmi Minisztérium honlapján: http:/www.sopsr.sk/nppodunajsko/
Dunamente Nemzeti Park - a közzétett természetvédelmi projekt egy kezdeti javaslat, amelyet az érintett szervezetekkel folytatott tárgyalások alapján módosítanak.
1. NP.pdf [7.71 MB]
2. Bratislava.pdf [3.15 MB]
3. Dunajská Streda.pdf [2.90 MB]
4. Komárno.pdf [4.85 MB]
5. Nové Zámky.pdf [4.92 MB]
PO NP Podunajsko_22_03_2023_na web.docx [194.06 KB]
mapa_NP_druh_pozemku.pdf [1.09 MB]
mapa_NP_europska_siet.pdf [979.75 KB]
mapa_NP_narodna_siet.pdf [765.86 KB]
mapa_NP_vlastnicke_vztahy.pdf [2.64 MB]
mapa_NP_zony.pdf [857.83 KB]
mapa_NP_zony_vlastnictvo.pdf [2.21 MB]